Az adatkezelési tájékoztató célja
A Halász Lili Anna egyéni vállalkozás (a továbbiakban, szolgáltató, adatkezelő) mint adatkezelő,
magára nézve kötelezőnek ismeri el jelen jogi közlemény tartalmát. Kötelezettséget vállal arra,
hogy tevékenységével kapcsolatos minden adatkezelés megfelel a jelen szabályzatban és a
hatályos nemzeti jogszabályokban, valamint az Európai Unió jogi aktusaiban meghatározott
elvárásoknak.
A szolgáltató teljes mértékben meg kíván felelni a személyes adatok kezelésére vonatkozó
jogszabályi előírásoknak, különösen az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679
rendeletében foglaltaknak.
Ez az adatkezelési tájékoztató a természetes személyek személyes adatai védelméről és az
adatok szabad áramlásáról az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete
alapján készült, figyelemmel a 2011. évi CXII. törvény tartalmára, amely az információs
önrendelkezési jogról és az információszabadságról szól.
A szolgáltató fenntartja magának a jogot jelen tájékoztató bármikori megváltoztatására.
Természetesen az esetleges változásokról kellő időben értesíti közönségét.
Amennyiben kérdése lenne jelen közleményünkhöz kapcsolódóan, kérjük, írja meg nekünk,
és kollégánk megválaszolja kérdését.
A szolgáltató elkötelezett ügyfelei és partnerei személyes adatainak védelmében, kiemelten
fontosnak tartja ügyfelei információs önrendelkezési jogának tiszteletben tartását. A
szolgáltató a személyes adatokat bizalmasan kezeli, és megtesz minden olyan biztonsági,
technikai és szervezési intézkedést, mely az adatok biztonságát garantálja.
Az adatkezelő adata:
1. Szolgáltató, adatkezelő megnevezése:
Név / cégnév: Halász Lili Anna
Székhely: 3033 Rózsaszentmárton Virág utca 11.
Adószám: 42990262-1-30
Weboldal megnevezése, címe: https://genzmarketer.hu/
Az adatkezelési tájékoztató elérhetősége:
https://genzmarketer.hu/?page_id=3
2. Az adatkezelő elérhetőségei:
Név / cégnév: Halász Lili Anna
Székhely: 3033 Rózsaszentmárton Virág út 11
Levelezési cím: 3033 Rózsaszentmárton Virág út 11
E-mail: info@genzmarketer.hu
Telefon: +36 70 908 3377
A kezelt személyes adatok köre
- Regisztráció során megadandó személyes adatok
A szolgáltató nem igényel regisztrációt a felhasználóktól.
- Technikai adatok
A szolgáltató a személyes adatok kezeléséhez a szolgáltatás nyújtása során alkalmazott
informatikai eszközöket úgy választja meg és üzemelteti, hogy a kezelt adat:
- az arra feljogosítottak számára hozzáférhető (rendelkezésre állás);
- hitelessége és hitelesítése biztosított (adatkezelés hitelessége);
- változatlansága igazolható (adatintegritás);
- a jogosulatlan hozzáférés ellen védett (adat bizalmassága) legyen.
A szolgálató az adatokat megfelelő intézkedésekkel védi a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés vagy megsemmisítés, valamint a véletlen megsemmisülés ellen.
A szolgáltató olyan műszaki, szervezési és szervezeti intézkedésekkel gondoskodik az adatkezelés biztonságának védelméről, amely az adatkezeléssel kapcsolatban jelentkező kockázatoknak megfelelő védelmi szintet nyújt.
A szolgálató az adatkezelés során megőrzi
- a titkosságot: megvédi az információt, hogy csak az férhessen hozzá, aki erre jogosult;
- a sértetlenséget: megvédi az információnak és a feldolgozás módszerének a pontosságát és teljességét;
- a rendelkezésre állást: gondoskodik arról, hogy amikor a jogosult használónak szüksége van rá, valóban hozzá tudjon férni a kívánt információhoz, és rendelkezésre álljanak az ezzel kapcsolatos eszközök.
- Cookie-k (Sütik)
3.1. A sütik feladata
- információkat gyűjtenek a látogatókról és eszközeikről;
- megjegyzik a látogatók egyéni beállításait, amelyek felhasználásra kerül(het)nek pl. online tranzakciók igénybevételekor, így nem kell újra begépelni őket;
- megkönnyítik a weboldal használatát;
- minőségi felhasználói élményt biztosítanak.
A testre szabott kiszolgálás érdekében a felhasználó számítógépén kis adatcsomagot, ún. sütit (cookie) helyez el és a későbbi látogatás során olvas vissza. Ha a böngésző visszaküld egy korábban elmentett sütit, a sütit kezelő szolgáltatónak lehetősége van összekapcsolni a felhasználó aktuális látogatását a korábbiakkal, de kizárólag a saját tartalma tekintetében.
3.2. Feltétlenül szükséges, munkamenet (session) cookie
Ezen sütik célja, hogy a látogatók maradéktalanul és zökkenőmentesen böngészhessék a szolgáltató weboldalát, használhassák annak funkcióit, és az ott elérhető szolgáltatásokat. Az ilyen típusú sütik érvényességi ideje a munkamenet (böngészés) befejezéséig tart, a böngésző bezárásával a sütik e fajtája automatikusan törlődik a számítógépről, illetve a böngészésre használt más eszközről.
3.3. Harmadik fél által elhelyezett cookie-k (analitika)
A szolgáltató weboldalán alkalmazza a Google Analytics mint harmadik fél sütijeit is. A Google Analytics statisztikai célú szolgáltatás használatával a szolgáltató információkat gyűjt azzal kapcsolatban, hogy a látogatók hogyan használják a weboldalt. Az adatot a honlap fejlesztésének és a felhasználói élmény javításának céljával használja fel. Ezen sütik szintén lejáratukig a látogató számítógépén vagy böngészésre használt más eszközén, annak böngészőjében maradnak, illetve amíg a látogató nem törli őket.
3.4 Remarketing
- Külső szolgáltatók, amilyen a Google, cookie-k használatával jelenítenek meg hirdetéseket, a felhasználónak a webhelyet vagy más webhelyeket érintő korábbi látogatásai alapján.
- A Google által használt hirdetési cookie-k lehetővé teszik, hogy a Google és partnerei a hirdetéseket a webhelyen és az internet egyéb webhelyein tett látogatásaik alapján jelenítsék meg a felhasználók számára.
- A felhasználók leiratkozhatnak a személyre szabott hirdetésekről a Hirdetésbeállítások oldal felkeresésével. (A felhasználók, a www.aboutads.info oldalon leiratkozhatnak arról, hogy a személyre szabott hirdetésekhez a külső szolgáltatók cookiekat használhassanak.)
További információk arról, hogy a Google hogyan és mire használja fel az adatokat:
https://policies.google.com/technologies/partner-sites
Online megkereséshez kapcsolódó adatok
Online ügyintézés során az ügyfél neve, email címe, telefonszáma, vállalkozásának neve, vállalkozásának weboldala illetve időpontfoglalás esetén annak időpontja kerül rögzítésre.
Online ügyintézéshez kapcsolódó adatok
Az adatkezelés időtartama. Az adatkezelés jogszabályi előírás, illetve a hozzájárulás
visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben.
Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön
bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail
címre küldött levélben.
Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai.
Az adatok tárolási módja: elektronikus és papíralapú.
A számlaadatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy
levélben a fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
Kezelt adatok köre Az adatkezelési adatok konkrét célja
Név Azonosítás, kapcsolattartás, számlázás.
Cégnév Azonosítás, kapcsolattartás, számlázás.
Cím / telephely Azonosítás, kapcsolattartás, számlázás.
Adószám A vevő azonosítása.
Az érintett személy tiltakozhat a személyes adatai kezelése ellen, e tekintetben a fentebb
részletezett adatkezelési információk és ezen tájékoztató, valamint a tájékoztatóban
ismertetett jogszabályok szerinti eljáráshoz jogosult.
Hírlevél küldés
A weblap üzemeltetőjeként kijelentjük, hogy az általunk megjelentetett információk és ismertetők során maradéktalanul betartjuk a vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket. Kijelentjük továbbá, hogy hírlevélre történő feliratkozáskor nem áll módunkban a kapcsolattartási adatok valódiságának ellenőrzése és annak megállapítása sem, hogy a megadott adatok magánszemélyre vagy vállalkozásra vonatkoznak. A velünk kapcsolatba lépő vállalkozásokat ügyfél partnerként kezeljük.
Az adatkezelés célja szakmai ismertetők, reklámot tartalmazó elektronikus üzenetek, információk, hírlevelek küldése, amelyekről bármikor következmények nélkül leiratkozhat. Ön akkor is minden következmény nélkül leiratkozhat, ha vállalkozása időközben megszűnt, a vállalkozásból kilépett, vagy valaki az Ön kapcsolattartási adatait közölte velünk.
Az adatkezelés jogalapja az Ön hozzájárulása. Tájékoztatjuk, hogy a felhasználó előzetesen és kifejezetten hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató reklámajánlataival, tájékoztatásaival és egyéb küldeményeivel a regisztrációkor megadott e-mail címen megkeresse. Ennek következtében a felhasználó hozzájárulhat ahhoz, hogy a szolgáltató e célból a szükséges személyes adatait kezelje.
Tájékoztatjuk, ha hírlevelet szeretne kapni tőlünk, a szükséges adatokat köteles megadni. Az adatszolgáltatás elmaradása esetén nem tudunk Önnek hírlevelet küldeni.
Az adatkezelés időtartama.
Az adatkezelés a hozzájárulás visszavonásáig történik. Az adatkezeléshez történő hozzájárulását Ön bármikor visszavonhatja a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben. Az adatok törlése az adatkezeléshez történő hozzájárulás visszavonásakor történik meg. Ön bármikor visszavonhatja az adatkezeléshez történő hozzájárulását a kapcsolattartási e-mail címre küldött levélben.
Ugyancsak visszavonható a hozzájárulás a kiküldött hírlevelekben megjelenő link alapján.
Az adatok megismerésére jogosultak az adatkezelő és alkalmazottai.
Az adatok tárolási módja: elektronikus.
Az adatok módosítása vagy törlése kezdeményezhető e-mailben, telefonon vagy levélben a
fentebb megadott elérhetőségi lehetőségeken.
Kezelt adatok köre Az adatkezelési adatok konkrét célja
Név Azonosítás, kapcsolattartás.
E-mail Azonosítás, kapcsolattartás.
Feliratkozás időpontja Technikai információs művelet.
IP cím Technikai információs művelet.
Tájékoztatjuk, hogy sem a felhasználónév, sem az e-mail cím esetében nem szükséges, hogy
az a személyére utaló adatot tartalmazzon. Így például nem szükséges, hogy a
felhasználónév vagy az e-mail cím az Ön nevét tartalmazza. Ön teljesen szabadon dönt arról,
hogy ha olyan felhasználó nevet vagy e-mail címet ad meg, amely az Ön kilétére utaló
információt tartalmaz. Az e-mail cím – ami a kapcsolattartást szolgálja – feltétlenül szükséges
ahhoz, hogy az Ön részére küldött hírlevél vagy szakmai információ célba érjen.
A kezelt adatok tervezett felhasználása és
megőrzési ideje
Adatkezelés neve Felhasználása Megőrzési idő
Teljes név Személyazonosság
ellenőrzése, megszólítás
formázása
36 hónap
Email cím Kapcsolatfelvétel 36 hónap
Telefonszám Kapcsolatfelvétel 36 hónap
IP cím Csaláselhárítás 36 hónap
Foglalás időpontja Foglalások azonosítása 36 hónap
Az adatkezelés célja, módja és jogalapja
Általános adatkezelési irányelvek
A szolgáltató tevékenységének adatkezelései önkéntes hozzájáruláson, illetve törvényi
felhatalmazáson alapulnak. Az önkéntes hozzájáruláson alapuló adatkezelések esetében az
érintettek e hozzájárulásukat az adatkezelés bármely szakaszában visszavonhatják.
Bizonyos esetekben a megadott adatok egy körének kezelését, tárolását, továbbítását
jogszabályok teszik kötelezővé, melyről külön értesítjük ügyfeleinket.
Felhívjuk a szolgáltató részére adatközlők figyelmét, hogy amennyiben nem saját személyes
adataikat adják meg, az adatközlő kötelessége az érintett hozzájárulásának beszerzése.
Adatkezelési alapelvei összhangban vannak az adatvédelemmel kapcsolatos hatályos
jogszabályokkal, így különösen az alábbiakkal:
- 2011. évi CXII. törvény – az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról (Infotv.);
- Az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete (2016. április 27.) – a
természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében történő
védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK rendelet
hatályon kívül helyezéséről (általános adatvédelmi rendelet, GDPR);
- 2013. évi V. törvény – a Polgári Törvénykönyvről (Ptk.);
- 2000. évi C. törvény – a számvitelről (Számv. tv.);
- 2017. évi LIII. törvény – a pénzmosás és terrorizmus finanszírozása megelőzéséről
és megakadályozásáról (Pmt.);
- 2013. évi CCXXXVII. törvény – a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozások-ról
(Hpt.).
Az adatok fizikai tárolási helyei
Személyes adatai (vagyis azok az adatok, amelyek az Ön személyével kapcsolatba hozhatók) a következő módon kerülhetnek a kezelésünkbe: egyfelől az internetes kapcsolat fenntartásával összefüggésben az Ön által használt számítógéppel, böngészőprogrammal, internetes címmel, a látogatott oldalakkal kapcsolatos technikai adatok automatikusan képződnek számítógépes rendszerünkben, másfelől Ön is megadhatja nevét, elérhetőségét vagy más adatait, ha a honlap használata során személyes kapcsolatba kíván lépni velünk. Ezen adat egyéb személyes felhasználói adatokkal – törvény által kötelezővé tett esetek kivételével – össze nem kapcsolható. Az adathoz kizárólag a szolgáltató fér hozzá.
Adattovábbítás, adatfeldolgozás, az adatokat megismerők köre:
Halász Lili Anna
Név: Halász Lili Anna egyéni vállalkozás
Székhely: 3033 Rózsaszentmárton Virág út 11
Adószám: 42990262-1-30
Telefonszám: +36 70 908 3377
4.Érintett jogai és jogérvényesítési lehetőségei
Az érintett tájékoztatást kérhet személyes adatai kezeléséről, valamint kérheti személyes
adatainak helyesbítését, illetve – a kötelező adatkezelések kivételével – törlését,
visszavonását, élhet adathordozási-, és tiltakozási jogával az adat felvételénél jelzett módon,
illetve az adatkezelő fenti elérhetőségein.
4.1 Tájékoztatáshoz való jog
A szolgáltató megfelelő intézkedéseket hoz annak érdekében, hogy az érintettek részére a
személyes adatok kezelésére vonatkozó, a GDPR 13. és a 14. cikkben említett valamennyi
információt és a 15–22. és 34. cikk szerinti minden egyes tájékoztatást tömör, átlátható,
érthető és könnyen hozzáférhető formában, világosan és közérthetően megfogalmazva
nyújtsa.
4.2 Az érintett hozzáféréshez való joga
Az érintett jogosult arra, hogy az adatkezelőtől visszajelzést kapjon arra vonatkozóan, hogy
személyes adatainak kezelése folyamatban van-e, és ha ilyen adatkezelés folyamatban van,
jogosult arra, hogy a személyes adatokhoz és a következő információkhoz hozzáférést
kapjon: az adatkezelés céljai; az érintett személyes adatok kategóriái; azon címzettek vagy
címzettek kategóriái, akikkel, illetve amelyekkel a személyes adatokat közölték vagy közölni
fogják, ideértve különösen a harmadik országbeli címzetteket, illetve a nemzetközi
szervezeteket; a személyes adatok tárolásának tervezett időtartama; a helyesbítés, törlés
vagy adatkezelés korlátozásának és a tiltakozásjoga; a felügyeletihatósághoz címzett panasz
benyújtásának joga; az adatforrásokra vonatkozó információ; az automatizált döntéshozatal
ténye, ideértve a profilalkotást is, valamint az alkalmazott logikára és arra vonatkozó érthető
információk, hogy az ilyen adatkezelés milyen jelentőséggel bír, és az érintettre nézve milyen
várható következményekkel jár. Az adatkezelő a kérelem benyújtásától számított legfeljebb
egy hónapon belül adja meg a tájékoztatást.
4.3 Helyesbítés joga
Az érintett kérheti szolgáltató által kezelt, rá vonatkozó pontatlan személyes adatok
helyesbítését és a hiányos adatok kiegészítését.
4.4 Törléshez való jog
Az érintett az alábbi indokok valamelyikének fennállása esetén jogosult arra, hogy kérésére a
szolgáltató indokolatlan késedelem nélkül törölje a rá vonatkozó személyes adatokat:
- személyes adatokra már nincs szükség abból a célból, amelyből azokat gyűjtötték
vagy más módon kezelték;
- az érintett visszavonja az adatkezelés alapját képező hozzájárulását, és az
adatkezelésnek nincs más jogalapja;
- érintett tiltakozik az adatkezelés ellen, és nincs elsőbbséget élvező jogszerű ok az
adatkezelésre;
- a személyes adatokat jogellenesen kezelték;
- a személyes adatokat az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jogban
előírt jogi kötelezettség teljesítéséhez törölni kell;
- a személyes adatok gyűjtésére információs társadalommal összefüggő
szolgáltatások kínálásával kapcsolatosan került sor.
Az adatok törlése nem kezdeményezhető, ha az adatkezelés szükséges: a
véleménynyilvánítás szabadságához és a tájékozódáshoz való jog gyakorlása céljából; a
személyes adatok kezelését előíró, az adatkezelőre alkalmazandó uniós vagy tagállami jog
szerinti kötelezettség teljesítése, illetve közérdekből vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi
jogosítvány gyakorlása keretében végzett feladat végrehajtása céljából; a népegészségügy
területét érintő, vagy archiválási, tudományos és történelmi kutatási célból vagy statisztikai
célból, közérdek alapján; vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez, illetve
védelméhez.
4.5 Az adatkezelés korlátozásához való jog
Az érintett kérésére a szolgáltató korlátozza az adatkezelést, ha az alábbi feltételek
valamelyike teljesül:
- az érintett vitatja a személyes adatok pontosságát, ez esetben a korlátozás arra az
időtartamra vonatkozik, amely lehetővé teszi, a személyes adatok pontosságának
ellenőrzését;
- az érintett tiltakozott az adatkezelés ellen; ez esetben a korlátozás arra az
időtartamra vonatkozik, amíg megállapításra nem kerül, hogy az adatkezelő jogos
indokai elsőbbséget élveznek-e az érintett jogos indokaival szemben.
Ha az adatkezelés korlátozás alá esik, a személyes adatokat a tárolás kivételével csak az
érintett hozzájárulásával, vagy jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez vagy
védelméhez, vagy más természetes vagy jogi személy jogainak védelme érdekében, vagy az
Unió, illetve valamely tagállam fontos közérdekéből lehet kezelni.
4.6 Adathordozáshoz való jog
Az érintett jogosult arra, hogy a rá vonatkozó, általa az adatkezelő rendelkezésére bocsátott
személyes adatokat tagolt, széles körben használt, géppel olvasható formátumban megkapja,
és ezeket az adatokat egy másik adatkezelőnek továbbítsa.
4.7 Tiltakozás joga
Az érintett jogosult arra, hogy a saját helyzetével kapcsolatos okokból bármikor tiltakozzon
személyes adatainak közérdekű vagy az adatkezelőre ruházott közhatalmi jogosítvány
gyakorlásának keretében végzett feladat végrehajtásához szükséges adatkezelés, vagy az
adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez szükséges kezelése
ellen, ideértve az említett rendelkezéseken alapuló profilalkotást is. Tiltakozás esetén az
adatkezelő a személyes adatokat nem kezelheti tovább, kivéve, ha azt olyan kényszerítő erejű
jogos okok indokolják, amelyek elsőbbséget élveznek az érintett érdekeivel, jogaival és
szabadságaival szemben, vagy amelyek jogi igények előterjesztéséhez, érvényesítéséhez
vagy védelméhez kapcsolódnak.
4.8 Automatizált döntéshozatal egyedi ügyekben, beleértve a
profilalkotást
Az érintett jogosult arra, hogy ne terjedjen ki rá az olyan, kizárólag automatizált adatkezelésen
– ideértve a profilalkotást is – alapuló döntés hatálya, amely rá nézve joghatással járna vagy
őt hasonlóképpen jelentős mértékben érintené.
4.9 Visszavonás joga
Az érintett jogosult arra, hogy hozzájárulását bármikor visszavonja.
4.10 Bírósághoz fordulás joga
Az érintett a jogainak megsértése esetén az adatkezelő ellen bírósághoz fordulhat. A bíróság
az ügyben soron kívül jár el.
4.11 Adatvédelmi hatósági eljárás
Panasszal a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál lehet élni:
Név: Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
Székhely: 1125 Budapest, Szilágyi Erzsébet fasor 22/C.
Levelezési cím: 1530 Budapest, Pf.: 5.
Telefon: 0613911400
Fax: 0613911410
E-mail: ugyfelszolgalat@naih.hu
Honlap: http://www.naih.hu
Egyéb rendelkezések
E tájékoztatóban fel nem sorolt adatkezelésekről az adat felvételekor adunk tájékoztatást.
Tájékoztatjuk ügyfeleinket, hogy a bíróság, az ügyész, a nyomozó hatóság, a szabálysértési
hatóság, a közigazgatási hatóság, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság,
a Magyar Nemzeti Bank, illetőleg jogszabály felhatalmazása alapján más szervek tájékoztatás
adása, adatok közlése, átadása, illetőleg iratok rendelkezésre bocsátása végett
megkereshetik az adatkezelőt.
A szolgáltató a hatóságok részére – amennyiben a hatóság a pontos célt és az adatok körét
megjelölte – személyes adatot csak annyit és olyan mértékben ad ki, amely a megkeresés
céljának megvalósításához elengedhetetlenül szükséges.